A szilikon boldoggá tesz!
A felfújt mellek mániája a mai kor abszolút divatja, nagyítóval sem nagyon lehet már olyan hírességet találni, akinek még ne turbózták volna fel a kebleit. A pasik persze büszkék, ha utánfutójuknak faszállító a dekoltázsa, a nők pedig egyenesen szégyellik, ha a természet csak kisebb paraméterekkel áldotta meg őket. A plasztikai sebészet azonban nem ismer lehetetlent, és az elmúlt 30 évet simán nevezhetnénk a Szilikon Éveinek.
A szilikon ma éppolyan divat, mint kicsit korábban a Beatles-frizu, vagy a trapéznadrág. Ráadásul akár egy hétköznapi ember is megengedheti magának, nem feltétlenül kell milliárdosnak lenni hozzá. A nők pedig nem elégszenek meg a kicsit nagyobb méretekkel, mindjárt Pamela Andersonra szeretnének hasonlítani, szóval E-méretre áhítoznak. A mellek már nem is mellek, sokkal inkább hatalmas ballonok.
Nagy és veszélyes fegyver a mell. Azzal aztán sokmindent el lehet érni. Ha egy csaj be akar futni, első körben a cicijét kell felturbóztatnia. A többi állítólag már jön magától. Hogy mi? Nos, a sok pénz, és vele együtt a boldogság. Állítólag...

(Forrás: tamba2.org.uk) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Mire jó az öko-szex...?
Miközben a globális felmelegedés egyre fenyegetőbb jeleket küld felénk, a tudósok arra próbálják felhívni a figyelmünket, hogy bizony még szexelés közben sem árt odafigyelnünk a környezetvédelemre! És hogy hogyan kell környezetbarát-módon kefélni? Mindjárt megtudjátok! Először is, ügyeljünk arra, hogy csak környezetbarát eszközöket használjunk akció közben.
A hagyományos testrészeink – lásd punci és fasz például nagyon környezetbarátak – szerencsére.
A Greenpeace egy külön kiadványt állított össze tájékoztatás jelleggel, mire is kell ügyelniük azoknak, akik szerelmeskedés közben is védeni akarják környezetüket. Víztakarékosság szempontjából előjátékként az együtt zuhanyozást javasolják. Azután a hálószobában ne égessük feleslegesen a villanyt, szóval sötétben kell szexelnünk – hacsak nem nappal csináljuk. És bizony az elemmel illetve árammal működő szexuális segédeszközök használatát sem javasolják.
Bár sokan ezeken a dolgokon csak mosolyognak, Amerikában egyre komolyabban veszik a környezetvédelmet, és meg is próbálnak eszerint élni. Talán egyszer majd bennünk, magyarokban is fellángol valamiféle lelkesedés, elkezdünk környezetkímélő életet élni, és kipróbáljuk, milyen is az az öko-szex!
És addig?! Berregjenek azok a vibrátorok, folyjon a sok sikosító és hadd égjenek a lámpák, hogy lássuk is - ne csak érezzük, mit hová teszünk.
(Forrás: oddculture.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Rákbetegekért vetkőztek az angol farmercsajok!
Az angliai Észak-Devon farmerlányai rendhagyó jótékonysági naptárhoz álltak modellt. A 2010-es évre készült naptárhoz 11 bevállalós csajszi vált meg ruháitól, hogy így támogassa az angol rák-alapítvány munkáját. A lányok nem modellek, hanem egytől egyig devoni farmerlányok, a fotózás helyszínéül pedig természetesen a devoni legelőt, „partnernek” pedig a falusi állatokat választott.
A lányok azt remélik, hogy nagyjából 2 millió fontot sikerül majd összegyűjteniük az alapítvány számára.
Az ötlet a 18 éves Hayley Cooper fejéből pattant ki (őt láthatjátok egyébként rózsaszín gumicsizmában a csirkékkel).


„Megpróbáltam minden évben valami hasznosat tenni az alapítvány számára, de az erőfeszítéseim elég kevés sikerrel jártak. Arra gondoltam, egy ilyen naptárral biztosan sikert aratnánk. Amikor először beszéltem erről a többi lánynak, sokaknak tetszett az ötlet, de őszintén szólva nem hittük, hogy ez a naptár valaha is elkészül. Aztán amikor egy hónap múlva visszahívtam őket, hogy sikerült fotóst szereznem, sokan visszakoztak, és már nem nagyon akartak vetkőzni.”


A fotókat az ötletgazda Cooper kisasszony farmján készítették el Roborough-ban. A helyiek eleinte nem nézték túl jó szemmel a fotózást, de aztán megenyhültek.
„Mindkét nagyszülőm, és a nagynéném is rákban halt meg. Szóval nekem igazán megvolt a motivációm, hogy segítsek az alapítványnak” – nyilatkozta Hayley Cooper a sajtónak.

(Forrás: current.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Az iskolákban lesz szex-óra is!
Csak semmi izgalom, egyenlőre nem a hazai oktatásban, hanem az indiai iskolákban vezették be a szex-órákat. A Times Of India című angol nyelvű indiai lap hírül adta, hogy az indiai iskolákban kötelezően bevezetik a szexuális felvilágosítás-órákat. Az órákon elsősorban a szaporodással, az önkielégítéssel, a menstruációval és az AIDS-el fognak foglalkozni.
A központi kormány egyenlőre 17 indiai államban vezette be a szexuális felvilágosítás tananyagot, de tervezik, hogy még a közeljövőben a többi államra is kiterjesztik ezt a rendelkezést. Az iskolák számára nagyon meglepő volt ez a lépés, hiszen India egy rendkívüli módon konzervatív ország, és nem is nagyon beszélnek a szexről.

A tananyag sok egyéb mellett oktatja a gumióvszer használatát is, amely a kormány reményei szerint segít majd megfékezni a mind nagyobb arányban terjedő AIDS-et. Az utcákon óriásplakátok is hirdetik a biztonságos szex és a védekezés fontosságát, emellett különféle programokkal igyekszenek népszerűsíteni a lakosság körében a gumióvszer használatát.
(Forrás: telegraph.co.uk) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Csak semmi szex – ez a hosszú élet titka!
A szexuális absztinencia a legjobb recept a stresszmentes, hosszú élethez! – vallja egy brit asszony, aki hamarosan ünnepli 108-ik születésnapját. Clara Meadmore egy Cornwalli idősotthonban él, és kitűnő egészségnek örvend, és állítása szerint még mindig szűz. „Soha nem érdekelt a szex. Csak a baj meg a vita van vele, és inkább más dolgokkal foglalkoztam” – vallja az idős hölgy.
„ Korábban gykaran kérdezték tőlem, hogy leszbikus vagyok-e, de szó sincs ilyesmiről!” Szexmentes élete egyébként igen mozgalmas volt, gyermekkorát kanadában és Új-Zélandon töltötte, bár Skóciában született, a második világháborúban Egyiptomban dolgozott a seregben, utána pedig titkárnő és házvezetőnő volt Londonban és Új-Zélandon. Szültésnapjára még az angol királynőtől is kapott üdvözlőlapot. Nos, mindenki előtt nyitva a lehetőség: 108 év szexmentesen, vagy pár tízessel kevesebb tobzódva az élvezetekben! Ti melyik verziót választanátok?!
(Forrás: dailymail.co.uk) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)