Golyóálló cicifix a német rendőrnőknek!
Golyóálló melltartónak becézik Németországban azt az új, rendőrnőknek kifejlesztett melltartót, amelytől azt várják, hogy rendőrnők ezreinek testi épségét óvja majd. Rüdiger Carstens rendőrségi szóvivő „úttörő fejlesztésnek” nevezte az új fehérneműt. A speciális ruhadarab komoly problémára nyújt majd megoldást.
A golyóálló mellényt viselő nőknél ugyanis komoly kockázatot jelent, hogy a mellénybe becsapódó lövedék ereje a hagyományos melltartók fém és műanyag kapcsait, merevítőit belökheti viselőjük testébe. Maga a pamutból és poliészterből készült cicifix ugyan nem golyóálló, ám nincsenek fém illetve műanyag részei, bélelt, és az alsó felén Polizei – azaz rendőrség – felirat szerepel rajta. A német rendőrnők – körülbelül háromezren szolgálnak a rendőrség kötelékében – többféle stílusú és számos méretben készülő melltartóból válogathatnak.

(Forrás: news.bbc.co.uk) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Így kezdte Jenna Jameson...
A pornószakma királynőjéről olyan ritka felvételek kerültek elő, ahol Jenna pályája kezdetén pózol a kamerának. A fotókat az Egostatic hozta nyilvánosságra. A fotók készültekor még senki sem sejtette, hogy néhány év elteltével a szakma legsikeresebb színésznője és üzletasszonya válik a szőke lányból...

Minden idők leghíresebb pornószínésznője 1974-ben született Jenna Marie Massoli néven, 1993-ban kezdett pornózni, de már korábban is kóstolgatta az erotikát, hiszen sztriptíztáncosnőként dolgozott.
2000-ben alakította Club Jenna névre keresztelt cégét. Pályafutása során - 2008-as visszavonulásáig - több, mint 20 díjat nyert.
Jenna rajongói remélhetőleg örülni fognak a ritka fotóknak, ahol a pornó nagyasszonya láthatóan profin és magabiztosan pózol a félamatőr felvételeken.





(Forrás: egostatic.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Új amatőr felfedezettek a PSC oldalán
Célunk - mitöbb küldetésünk, hogy felkutassuk azokat a hazai amatőr lányokat és párokat, akik imádják a szexet, és szeretnék kipróbálni, milyen érzés a kamerák előtti szex. Nem hiába örvend töretlen népszerűségnek a Privát DVD sorozat immár több, mint hat éve az amatőr szexfilmek kedvelőinek körében...Most bemutatjuk néhány ígéretes és nagyon tehetséges új felfedezettünket, akikkel hamarosan kicsit alaposabban is megismerkedhettek majd a Privát Szex Club oldalán.

Fruzsina és barátja egy igazán profi amatőr páros, nemrég már mutattunk velük egy klassz szexjelenetet. A kamerák előtti szex annyira bejött nekik, hogy ismét összehoztunk velük egy filmet, amelyet ma láthattok a PSC-n IDE kattintva.

Fruzsiék első bemutatkozó videójához pedig katt IDE!
Másik felfedezettünk Adina, akiről már két fotósorozatot is láthattatok a PSC-n.

Nézd meg Adina fotóit IDE kattintva!

És végül egy friss pipihusi, Beuska, akivel sikerült tartalmasan kitölteni a szokatlanul meleg szeptemberi hétvégét


Beus egy rövid bemutatkozó próbasorozat erejéig egy szál punciban pózolt a kerti zuhany alatt. A fotókat ITT nézheted meg.
Érdemes lesz tehát a közeljövőben a PSC oldalára kattintani, mert naponta frissülő amatőr szexfilmekkel és fotókkal várunk Benneteket ősszel is

TFP klasszikus: Roma angyalkák
Az első magyar pornó DVD-ről való mai leszbi jelenetünk, amelyet a Tutti tv-ben láthattok. Főszerepben tüzes, nimfomán roma csajok, akik nem esnek kétségbe, ha netán kidőltek körülöttük a pasik. Fognak egy jókora műdákót, egy testápolót... vagy nem fognak semmit, csak egymásnak esnek, és minden létező eszközzel szétélveztetik egymást.
Anno mi adtuk ki Magyarországon az első pornó DVD-t

Ha füstkarikákat fújó puncit, és más extrém dolgokat akarsz látni, nézd csak meg a Roma angyalkákat IDE kattintva.
A film egyik főszereplőjéről, Zsuzsáról ITT találsz még fotósorozatokat.

Az első magyar pornó DVD legnézettebb jelenete egyértelműen Lívia orál-filmje, amelyben legalább öt liter gecit csorgat le a torkán.

Ez a film "Ötöt is Lívia" címen égett bele a köztudatba. Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy Budapesttől Kuala Lumpurig szinte máig vezeti a nézettségi statisztikát.
Lívia orál nagyjelenetét ITT nézheted meg.
És még egy örökzöld klasszikus


Érdekel? Klikk IDE!
Hamarosan újabb TFP örökzöldeket is láthattok majd itt a Tutti tv-n! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
A világ legöregebb pornószínésze
Jelenleg egy japán férfi a világ legidősebb pornószínésze. Shigeo Tokuda 77 éves, és azért kóstolt bele a pornó világába, mert szerette volna kiegészíteni nyugdíját, ezen kívül kicsit unatkozott is. Gondolta, kipróbálja magát, és az oldtimer japán tata olyan jól bevált a szakmában, hogy azóta már több mint 350 filmben kapott szerepet. Egészségi állapota kiváló, bár három éve elszenvedett egy kisebb szívrohamot, de ennek ellenére sem szeretné abbahagyni a filmezést.
Fél, hogy akkor ismét unatkozna. A CNN hírtelevízió interjújában azt nyilatkozta, legalább 80 éves koráig folytatni szeretné a filmezést! A világon Japánban él a legtöbb 65 év feletti ember, tehát Tokuda úrnak minden esélye megvan rá, hogy csodálatos karrierje tovább íveljen felfelé!

(Forrás: jezebel.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)