Megdugnád Angela White punciját? Akkor nosza!
Nálunk is jól ismertek és kedveltek a férfiak körében a Fleshlight maszturbátorok. A cég újabban híres pornósztárokat igyekszik meggyőzni arról, hogy engedjék "lemásolni" a puncijukat, azaz plasztikba önteni lucskos kis résüket. Eddig olyan neves pornós hírességek punciját mintázták meg, mint például Lisa Ann - aki a világ kedvenc MILF pornósa, de ha így folytatja, nagyi koráig az élvonalban marad - de szexjáték lett Jessica Drake, Stoya, Riley Steel, Asa Akira, Jenna Haze és Misty Stone becses pinájából is. Most pedig végre a hatalmas csöcseiről híres ausztrál pornós, Angela White is igen-t mondott Fleslightéknak, így a nagymellű csoda rajongói hamarosan kedvencük punciját is faszukra húzhatják.
Angela 1985-ben született, és 2003-ban kezdett el pornózni. 2007-ben az év modelljének választották. Azonban nyolc évig csak szólóban masztizott, illetve leszbi jeleneteket vállalt be, aztán megtört a jég, és 2011-ben Angela beadta végre a derekát, szerepelt egy kemény hardcore jelenetben is. Ezzel a debütálásával akkora sikert aratott, hogy mindjárt szakmai díjat is nyert a szexiparban, az év pornószínésznője lett. 2010-ben a politikába is belekóstolt, az Ausztrál Szex Párt színeiben indult, ahol a szexmunkások érdekeit képviselte.

A műpunci belseje a többi maszturbátorhoz hasonlóan választható. Anyaga pedig a híres, teljesen bőrszerű, élethű SuperSkin. A betét könnyen kivehető és szappanos vízzel tisztítható. Magyarországon eddig csak a hagyományos Fleshlight termékek voltak elérhetők, ám mostantól akár Jenna Haze, Jesse Jane vagy Katsuni puncija, sőt, Tera Patrick csodás popója és szája is hazavihető, és alaposan megdolgozható. Annyiszor, és olyan keményen, ahogy csak akarod...

A pornós hírességek élethű puncis maszturbátor--kollekcióját ITT találod! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Amatőr Julcsi óriás csiklóval :)
Nem tudjuk ti hogy vagytok vele, de mi egyszerűen nem bírunk betelni Julcsi fantasztikus óriáscsiklójával!
Ezért is örültünk annyira ennek az új házivideónak, amiben újra megcsodálhattuk a különleges méretű csiklót, és azt is, hogyan élvezteti popóját és punciját egy kis ezüst vibrátorral a szexi amatőr tündér! Julcsi jelenetéért IDE klikkelj!

Még több házi videó a cickós amatőr tündérről ITT! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
2015. február 12-én, csütörtökön Privát Gang-Bang Party - élő filmforgatás a Club Tuttiban!
2015. február 12-én, csütörtökön ismét Privát Gang-Bang Party élő szexfilm felvétele a Club Tutti Fruttiban! Fergeteges gang-bang hangulat vár Benneteket klubunk színpadán - ezúttal a Farsang jegyében várható nagy egymásba gabalyodás!

Ha tehát unod a szexchatet és a netezést, gyere el hozzánk, és élvezd testközelből mindazt, amit eddig csak a monitorodon láthattál! Régóta kacérkodsz a gondolattal, milyen lehet egy szexfilm forgatás? Milyen egy gang-bang buli?Gyere, és less be a kulisszák mögé!

Sok szeretettel váruk ismerkedni vágyó párokat, fiúkat, lányokat egy erotikus hangulatú bulizásra. – Sőt! Ha elég bátrak vagytok, akár ti is irányíthatjátok a színpadi eseményeket!
Vigyázz, ha tényleg elszabadulnak az erotikus indulatok, nálunk harapni lehet a szexet a levegőben! Ha tehát szereted a dögös zenéket, az erotikus játékokat, a szexi lányokat - gyere el, és bulizz velünk! Ezen az estén akár te is lehetsz főszereplő!
Címünk: Budapest, VII. Dob utca 11. Erotika Centrum – Club Tutti Frutti
Belépő ára: 4000 Ft
Hölgyeknek a belépés INGYENES!
Műsorkezdés: 2015. február 12, csütörtök, 20 óra 30-tól!

Vigyázz, ez nem egy disco, ahol egész éjjel pörög a műsor! Mivel ez egy élő filmfelvétel, ha később érkezel, megeshet, hogy a legizgalmasabb részekről maradsz le!

Figyelem! Klubunk diszkrét, zártkörű klub, belépés csak kártyával, amelyet a belépő megvásárlása után a kasszánál kapsz.
Telefon: (06-1) 351-1000, 06-30-444-7900
E-mail: erotikacentrum@upcmail.hu
Ha kíváncsi vagy, milyen egy ilyen party, kattints IDE, és nézd meg partyvideóinkat! Nagy élvezések, hatalmas spriccelések, torkos magyar lányok várnak


Amatőr casting a szerkiben
Csini csaj cipelte el hozzánk barátját egy amatőr szereplésre. Bea eleinte izgult egy kicsit, de szex közben sikerült feloldódnia a kameránk előtt, így ismét egy hiper-szuper videót készíthettünk nektek.
A félénk, és kissé visszafogott kezdet után igazán lendületes folytatás következett. Nézd meg ITT!

Juci néne és a vastag kolbász
A kollektíva ereje összekovácsolja az embert - mondá a régi bölcsesség. Juci néne és a kaszáló nagy faszú Pétere gondolták, közel s távol egyedül vannak, így huncutkodnak egy jóízűt...
Ha megnéznéd, mi is zajlott pontosan a kaszálón Juci néne és a vastag kolbi között, kattints IDE!

Még több nagymama-szex és érett pina-videó ITT! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)