10 év kemény anál után lelkipásztor lett a pornószínésznő
Crystal Bassette, szilikontuningolt szőkeség, ex-pornós maca élete igencsak erőteljes fordulatot vett. A 10 évig aktívan pornózó Crystal ugyanis egy szép napon szakított a fe
alf
ln
alf
őt
alf
tfilmes iparral
, és egy másik hivatást választott magának, lelkipásztor lett.
Egy amerikai kisváros, Fulton templomában gondoskodik a hívek lelki üdvéről. Korábban Nadia Hilton néven kerek 10 éven át egészen más dolgokon ügyködött, de mindez már a múlté.
Hiszen Crystalnak már családja is van - férje és
- férje egyébként szintén lelkipásztor. Pornós karrierje során Crystal több, mint 100 filmben szerepelt.
Fő profilja az anál, a csoportszex és a fétis témák voltak, és nagyon imádta, ha a dugás arca élvezéssel ér véget. Pornós munkájával évente több, mint százmillió forintnak megfelelő dolcsit keresett, tehát sejthető, hogy akkoriban nem szűkölködött.
Imádta a partyzást, éjszakai klubokat, és bizony az
és a könnyű kalandokat sem vetette meg. De aztán egy szép napon találkozott későbbi férjével, a fultoni lelkipásztorral, és élete gyökeresen megváltozott.
A pornózás már a múlté, Crystal ma már Istennek és családjának szenteli minden percét. Ettől függetlenül mindenki egyéni képzelőerejére bízzuk, hogy elképzelje, a kedves férjnek milyen éjszakai lepedőműsorokban lehet része a hálószobában.
Valószínűleg nem lehet oka panaszra, ha már egy volt pornószínésznővel sikerült összekavarodnia...
(Forrás: foxnews.com)
(Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Tini Krisztike két fütykössel folytatja
A kalandvágyó , Krisztike első sikeres castingja után belevágott az izgalmak kellős közepébe, és ismét kamera elé állt.
Ezúttal két amatőr sráccal hoztuk össze a puncimókust, hadd tudja meg, milyen a bevállalós csajok élete!
Rögtön neki is látott a kézimunkának mindkét fütykösön...
A jelenetért kattints
IDE!
Oldalunkon több száz valódi magyar amatőr
szexvideója vár még rád
ti alf
ni ">ERRE!
(Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Vadmacska faszvégen
Na, az ilyen nő minden pénzt megér, aki úgy tud nézni a faszra, hogy a legkókadtabb szerszám is azonnal vigyázzba merevedik.
És miközben néz a vadító tekintetével, a szája sem pihen, letorkozza a dákót ötször - százszor, és nem is kéri, parancsolja a gyönyörű szemeivel, hogy a punciját is basszák szét, de azonnal...
A jelenetért kattints
IDE!
Oldalunkon több száz remek szexvideó vár még rád
ERRE!
(Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Faszszopó anyuka besegít
Laura egy 45 éves csöcsös anyuka, akinek szenvedélye a nudizás és persze a szex - ha lehet egyszerre több fasszal egyszerre
Laura és Krisz otthon rendszeresen pucéran mászkálnak, a szomszédok nagy örömére, akik az ablakból kukkolhatják a natúr szőrös pinát és a rengő dudákat. És azt is, amikor anyuci akcióba lendül, szájába kapja Krisz vastag faszát, és oboázni kezd.
Ez alkalommal a stábbal sem volt szőrös szívű, a fotóst is derekasan lecumizta, és akkor sem lett mérges, amikor Krisz telelőtte gecivel a punciját. De itt még nem ért véget a történet...
A jelenetért kattints
IDE!
Oldalunkon több száz szeximádó amatőr anyuka és érett pina házivideója vár még rád
ERRE!
(Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Új letölthető filmünk: Privát DVD 8
A Privát Szex legendás DVD széria újabb hiányzó száma máris tölthető oldalunkról! Most talán nagyobb hangsúlyt kapnak a méretes didkók, hiszen megismerhetjük Melindát, aki mindjárt két amatőr házivideóval is jelentkezik. A bemelegítésben egy angolna hosszúságú plasztikfasszal gyömöszöli punciját, de hamarosan faszra pattan, és meghintáztatja pattogó dudáit. Reni Pécsről egy bringás masztival és egy TV tornyos pinavillantással mutatkozik be. Egy negyvenes feleség férje kolbászával játszadozik, Mariannt, oldalunk legbevállalósabb szereplőjét a margitszigeti Palatinus strandon szopatja néhány fürdőző. Kata és Alexa, a két barcikai barátnő egymást kényezteti. Katka, a bozontos muffú szőkeség két pasival viháncol, egy sztráda mellett felcsípett vörös hajú csajszi pedig anál kalandra vállalkozik. Ne lepődj meg, ha a szomszédod feleségét, vagy a sarki boltban dolgozó pénztáros csajt is megtalálod a szereplők között, hiszen a Privát szériában csakis valódi magyar amatőr lányokat és párokat láthatsz...
Az előzetesért és a film letöltéséhez kattints
IDE!
(Az oldalunkon található összes fotósorozat és film szerzői jogvédelem alatt áll! Az oldalon található kép és videó anyagok másolása, "újrafelhasználása" szigorúan tilos és minden esetben büntetőjogi feljelentést von maga után.)
Köszönjük, hogy a legális utat választod a film letöltéséhez, és SMS-eddel a hazai amatőr szexfilmgyártást támogatod!
További letölthető filmjeinket
IDE és
IDE kattintva találod
(Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)