Újabb puncis fotók kerültek elő a 18 éves Madonnáról!
Madonna sosem volt apáca, de most itt az újabb bizonyíték, hogy a pop nagyasszonya tini korában meztelen modellkedéssel kereste kenyerét. 1977-ben készült az a most előkerült több mint harminc fotó az énekesnőről, akinek körülbelül 10 évre volt még szüksége, hogy nevét megismerje az egész világ.
A fotósorozat most azért vert fel nagy port, mivel Madonna több mint 30 éves pályafutása alatt eddig senki nem beszélt ezekről a képekről, és nem is jelentek meg sehol. Abban az időben, amikor a képek készültek, Madonna 10 dolláros óradíjat kapott a pucér pózolásért.

A képeket készítő fotós, Herman Kulkens egy michigani szobrász osztály modelljeként fedezte fel a tini Madonnát, és azért tetszett meg neki a lány, mert az arca állítólag Kleopátrára emlékeztette.

Kulkens anno, a ’80-as években eladta a képeket a Penthouse tulajdonosának, Bob Guccione-nak, aki azonban 2010-ben meghalt rákban. Így a képek Jeremy Frommerhez, egy Wall Street-i üzletemberhez kerültek, aki megvette Guccione egyik tárolóját, és többek között olyan kincsekre is bukkant, mint például Schwarzenegger meztelen fotója. Ezt 33 millióért sikerült is elárvereznie.
És ez itt ismét Madonna, hatalmas punciszőrrel


Itt is ő, fekete-fehérben

Frommer most szintén árverésre bocsájtja a tini Madonnáról készült sorozatot, és gyanítjuk, hogy ezekkel a képekkel sem fog rosszul keresni! De nézzük csak a szőrös puncis Madonnát, akinek láthatóan jól feküdt a pénzért meztelenkedés!

Lányokkal is szívesen pózolt - már akkor is...

(Forrás: dailymail.co.uk) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
2014. február 13-án, csütörtökön Privát Gang-Bang Party - élő filmforgatás a Club Tuttiban!
2014. február 13-án, csütörtökön ismét Privát Gang-Bang Party élő szexfilm felvétele a Club Tutti Fruttiban! Kínában már betiltották a meztelen gésa-lakomákat, de nálunk ezen az estén a lányok pucér testéről csemegézheted majd a vitamindús finomságokat. A garantált gang-bang hangulatról ugyanis Tünci és Melody gondoskodnak!
Ha tehát unod a szexchatet és a netezést, gyere el hozzánk, és élvezd testközelből mindazt, amit eddig csak a monitorodon láthattál! Régóta kacérkodsz a gondolattal, milyen lehet egy szexfilm forgatás? Milyen egy gang-bang buli?Gyere, és less be a kulisszák mögé!


Sok szeretettel váruk ismerkedni vágyó párokat, fiúkat, lányokat egy erotikus hangulatú bulizásra. – Sőt! Ha elég bátrak vagytok, akár ti is irányíthatjátok a színpadi eseményeket!
Vigyázz, ha tényleg elszabadulnak az erotikus indulatok, nálunk harapni lehet a szexet a levegőben! Ha tehát szereted a dögös zenéket, az erotikus játékokat, a szeximádó lányokat - gyere el, és bulizz velünk! Ezen az estén akár te is lehetsz főszereplő!
Címünk: Budapest, VII. Dob utca 11. Erotika Centrum – Club Tutti Frutti
Belépő ára: 4000 Ft
Hölgyeknek a belépés INGYENES!
Műsorkezdés: 2014. február 13, csütörtök, 20 órától!

Vigyázz, ez nem egy disco, ahol egész éjjel pörög a műsor! Mivel ez egy élő filmfelvétel, ha később érkezel, megeshet, hogy a legizgalmasabb részekről maradsz le!
Figyelem! Klubunk diszkrét, zártkörű klub, belépés csak kártyával, amelyet a belépő megvásárlása után a kasszánál kapsz.
Telefon: (06-1) 351-1000, 06-30-444-7900
E-mail: erotikacentrum@chello.hu


Ha kíváncsi vagy, milyen egy ilyen party, kattints IDE, és nézd meg partyvideóinkat! Nagy élvezések, hatalmas spriccelések, torkos magyar lányok várnak

Gizi, a cukker lány imád faszvégen lenni
Egyik kedvenc puncikánkkal, a különleges felemás szemszínű Gizivel láthattok ismét egy jelenetet, ahol a derékig érő fűben Viktor barátunk durrantja meg az amúgy erősen szexmániás tinikét.Aki még nem nézte meg alaposan, mitől olyan különleges Gizi tekintete, az vessen egy pillantást erre a fotóra:

Hát erre a kétszínű szempárra garantáltan minden dákó feláll


A nemzetközi porondon egyébként Kimberly, vagy Kim Nike művésznéven futó csajszika 2007-től szerepel külföldi produkciókban, de itthon már két évvel ezt megelőzően - vagyis nem sokkal 18-ik szülinapja után belevágott a pornózásba.
IDE kattintva megnézhetitek első profi fotósorozatát, amely a Szexkorona díjra való jelölése idején készült

Aki pedig Gizi újabb szexvideójára kíváncsi, az IDE kattintson nagy bőszen!

Gizi további fotói és videói ITT

Ha Valentin napra valami erotikusat szeretnél...
Reméljük még időben szólunk: Február 14-én Valentin nap... Ha nem akarsz megint virággal és az unalomig elcsépelt bonbonnal megjelenni, válassz valami merészen szexi ajándékot, amelyet mindketten élvezhettek!Szexshopjainkban biztosan megtalálod a Valentin-naphoz illő kellemesen erotikus meglepetést.
Legyen az egy szexi plüss bilincs, egy erotikus társasjáték, egy pénisz-formájú gyertya, egy különleges fehérnemű, egy elegáns vibrátor, vagy egy rezgő péniszgyűrű...
Shopjainkban nagy választékkal, folyamatos akciókkal és törzsvásárlói kedvezménnyel várjuk erotikakedvelő vásárlóinkat!
Törzsvásárlói kedvezmény még az akciós termékekre is!
Nincs időd vásárolni? Nézd meg a Tutti Online Shop választékát, és rendeld meg a kiválasztott ajándékot csomagküldő szolgálatunkon keresztül.
Belépés a Tutti Shopba ITT

Budapesti üzleteink:
• EROTIKA CENTRUM
Budapest, VII. Dob utca 11
Nyitva tartás: hétfőtől-szombatig: 10- 22 óráig ,vasárnap: 12-18 óráig
Tel: 06-1-351-1000, 06-30-444-7900
• TUTTI FRUTTI SZEXSHOP
Budapest, Nyugati pu aluljáról a West End felé
Nyitva tartás: hétfőtől-szombatig 10-20 óráig, vasárnap: Zárva
Tel: 06-30-445-900 (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Új letölthető filmünk: Öreg picsák 16.
Négy szopógép nagyi faszvadász kalandjait követhetitek nyomon ezen a DVD-n. Pirikét a pályaudvaron kapcsolja le egy kanos fiatalember, Juditka és Mari néni a mezei munkákat szüneteltetik egy spontán gang-bang kedvéért, egy éltes szobalány pedig bájait dobja be, hogy feldobja az esős időben unatkozó szállóvendéget...
Az előzeteshez és a film letöltéséhez kattints IDE!


Köszönjük, hogy a legális utat választod a film letöltéséhez, és SMS-eddel a hazai amatőr szexfilmgyártást támogatod!


